Nehezen viselem ezt a fránya kánikulát. Az arcom (áll környéke) pattanások ezrével tiltakozik, pedig annyira reménykedtem, hogy szülés után megszűnnek. Erre most, majdnem 2 évvel a gyermek után ismét megrohantak ezek a kis dögök. Az első pár napban nem foglalkoztam vele, az okosok azt mondják, ezzel teszek a legjobbat. Hát nem... Aztán amint sikerült napi többszöri arcfertőtlenítéssel, póruszárásokkal, reggeli oxigén krémmel és esti cink-oxiddal kivégezni az első garnitúrát az egyik este, reggelre kelve ott vigyorgott a második. Roppant bosszantó kis dögök ezek!
A végtagjaim napi többszöri véletlenszerűen jelentkező zsibbadással, görcsökkel sztrájkolnak, természetesen a legrosszabb pillanatokban (pl tegnap az állatorvosnál - még szerencse, hogy legalább azt megvárta, hogy visszarakjam a dobozba a cickányt). Ma reggel arra keltem, hogy a lábfejemben volt olyan görcs, hogy elsírtam magam. Medve oda is jött és segített kiszedni, mert magamtól megmozdítani sem tudtam, nemhogy az ilyenkor segítő mozdulatsort elvégezni. Miután sikeresen visszaszenderedtem, ismét felvert a fájdalom, úgyhogy remekül indult a napom. Aztán belém erőltetett egy kevéske folyadékot, és közölte, hogy hoz magnéziumot. Ezzel 5-re emelkedett a napi bevennivalók száma. Remek...
És, hogy ki ne maradjon, természetesen a billentyűm is zsörtölődik. Pulzus az egekben, illetve a vérnyomásom is jelenleg egy egészséges felnőtt emberé (ami nekem kissé magas). Tegnap délután közöltem az állatorvossal, hogy el fogok ájulni... Ránézett az ijesztően remegő kezeimre és leültetett a hidegben. Kedves volt, mert már zárt volna, de nem engedett el, míg magamhoz nem tértem. Pedig csak miattam maradt bent még plusz 10 percet, majd az állapotom és a saját pakolászása miatt még 10-et.
Úgyhogy én most nem is megyek sehová, míg a hidegfront meg nem érkezik végre... Itt jár most:
 |
| Forrás: http://www.weerstationmechelen.be/kleurenkaarten.html |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése